A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége „küldte el” szamárháton Jézust a belvárosba, kíséretében a tizenkét apostollal, emlékeztetve a virágvasárnap mozzanatára, Jézus jeruzsálemi bevonulására. Ezzel kezdődik a bibliai nagyhét eseménysora, az utolsó vacsora, az elfogás a Getsemáne-kertben, az elítélés és a kereszthalál a világ bűneiért.
Jézus és a tanítványok a Szent Gellért térről bújtak be a 4-es metró alagútjába és a Kálvin téren jöttek ki onnét, ahol bamba, vihorászó vagy éppen a helyzetet felismerő járókelők közt teljesen véletlenül Pál Feri atya sodródott elő – és botlottak egymásba Jézussal,
írja az MNO.